Matiné

Indul a Matiné előadás sorozat!

A BMZ-ben különösképpen nagy hangsúlyt fektetünk a hangszerek megismertetésére, illetve magára a hangszerválasztó folyamatra.

A legfontosabbak egyike a próbaóra, utána meg próbaóra, ameddig meg nem találtuk közösen a legmegfelelőbb hangszert, amelyet a gyermekek választanak.

A kicsiknek most bemutatásra kerülnek a hangszerek Matiné előadás formájában,

amely zenés mesélés és viccelődés.

Az előadások 2020 januárjában indulnak, melyre a következő portálon lehet belépőket vásárolni.

Matiné Marcival.

A BMZ bemutatja, Az elvarázsolt Dobmanók kastélya.

Engedjétek meg kicsik és nagyok, hogy bevezessünk titeket a Dobmanók országába. Ők is itt élnek köztünk, de mégis nehéz őket észrevenni. Most azonban segítünk nektek megtalálni őket.

Betekinthettek a Dobmanók mindennapjaiba. A reggeli ébredésüktől kezdve az egész napos tevékenységeiken át az esti nagy közös muzsikálásig.

Megmutatjuk varázslatos tárgyaikat és elhozzuk nektek legbecsesebb kincsüket, a Nagy Varázsdobot. Belépünk a hatalmas kastélyba is, és minden hangszert megmutatunk Nektek.

Az előadás után ti is kipróbálhatjátok minden játékukat és hangszerüket.

Tartsatok velünk ezen az izgalmas kiránduláson és fedezzük fel együtt a Dobmanók varázslatos világát!

Kis Jazzdobos Klub

A BMZ-ben különleges figyelmet szentelünk az óvodásoknak, mivel 3,5 – 7 éves korban tehetünk legtöbbet a gyerekek képességeinek fejlődéséért, készségeik kialakulásáért.

Zeneiskolánkban nem a hagyományos, óvodások számára szervezett, művelődési házakban, zenei óvodákban elérhető, nagylétszámú csoportokban oktatott gyerekprogramot kínálunk, hanem a hangszerek bizonyos csoportja és kombinációja köré épített, egyéni és kislétszámú csoportokra kialakított zenei nevelési módszert, melyet a Kis Jazzdobos Klub keretében oktatunk.

Az alaphangszer a dob, a klasszikus dobfelszerelés, a jazzdob illetve különleges ütőhangszerek, melyek egyedi használatához mozgást és alkalmanként hangadást kombinálunk.

Aki dob tanulással kezd, később minden hangszeren hatalmas előnnyel indul, érdemes tehát alaphangszerként tekinteni a dobolást nem csak fiúk, hanem lányok esetében is!

Miért érdemes beíratni a gyerekeket a Kis Jazzdobos Klubba?

A módszer egyszerre hatékony és élvezetes a gyerekek számára, fontos , hogy játékosan, nem helyhez kötve, fantáziájukat használva de mégis rendszert tanulva fejlődjenek képességeik. Nem pusztán zenei képességek fejlődéséről van szó, hiszen az óvodáskori, az iskolai életre történő felkészítéshez szükséges testismeret, mozgáskoordináció, figyelemmegosztás, koncentráció, a memória és sok más készség fejlődik.

Miért válasszuk első hangszerként a dobot, a dobfelszerelést?

A gyermek fokozatos öntudatra ébredése, önkifejezési vágyának eszköze lehet a hangszerjáték, ezek közül is azok a hangszerek, amelyek megszólaltatása szinte azonnal sikerélményt, zenei élményt jelent számára. Ilyen hangszer,  sőt  hangszeregyüttes  a dobfelszerelés a cintányérokkal.

A dobfelszerelés mellett ülve, miközben a gyerek játszik a hangszeren, a zene által irányítva egyfajtamozgásigényt is kielégít, a ritmuszene keretein belül megélheti kreativitását. Két kézzel, két lábbal összehangolt tevékenységet végez, miközben ritmust szólaltat meg, különböző tempókat vesz át, differenciál, összegez, figyel a másikra és fontos, hogy önálló szerepe van.

 Mi a célja a doboktatásnak ebben az életkorban?

Őszi és Nyári Zenetáborok

Gyere el őszi és nyári zenetáborainkba!

Hangszerválasztás, alkotás és szórakozás!

Kis csoportos foglalkozások 5-8 korosztálynak és 9-13 éveseknek 

Gitártábor

Dobtábor

Hang-os zenés foglalkozás

Amivel mindenképp találkozhatsz: zongora, hegedű, dob, klarinét, gitár, elektromos gotár, basszus gitár, ének, rap, fuvola, miniszaxofon, szaxofon, cselló, vibrafon, marimba- ütős hangszerek.

bandázás, zeneszerzés, stúdiózás, koncertezés, pingpongozás, fagyizás és nagyon sok játék az udvaron!

“végtelen millió kidobós és vízibombaparty” ha az idő engedi!

Az adott helyzetben fertőtlenítve és személyre szabottan kapnak a gyerekek hangszert és minden egyéb kiegészítő eszközt , ahogy a helyzet megköveteli.

Őszi Zenetábor időpont:

A táborok időpontjai 2022 nyarán:

A programok kezdése REGGEL 9.00

A programok vége DÉLUTÁN 17.00

A tábor ára:

60.000 Ft/ fő.

A tábor ára minden költségek magában foglal.

Megkérjük a kedves jelentkezőket a helyes étkeztetés érdekében, gyermekük érzékenységéről és vagy allergiájáról feltétlen informáljon minket!!!

Az étkezés/ menü megrendelésénél érzékenységgel rendelkező tanulóink minden mentes étkeztetésben részesülnek. A menü 2022 nyarán a következő:

Tanulj meg akusztikus és elektromos gitáron, valamint basszusgitáron játszani kreatív óráinkon és zenekari foglalkozásainkon.

Az egész napos közös alkotó munka során megismerheted, hogy milyen egy zenekar és saját dalokat szerezhetsz velünk együtt!

Pihenésképp finomakat ebédelünk, sportolunk, játszunk a kertben, majd ismét a húrok közé csapunk.

RITMUS, ZENE, DOBOLÁS MEGÁLLÍTHATATLANUL!

Interaktív zenei foglalkozások keretében élményközpontú oktatással vezetünk be a dobolás rejtelmeibe, elismert tanáraink segítségével, kis csoportos foglalkozásainkon.

Aktív kerti foglalkozások, “végtelen millió játék” egész napos ellátás, feledhetetlen zenei élmények!

ÍRJ VELÜNK ZENÉKET KEDVENC FILMJEIDHEZ, VIDEÓIDHOZ, MESÉIDHEZ, RAJZAIDHOZ!

A hang-os foglalkozásainkon lehetőséged van kipróbálni a hangszereinket, így könnyedén megtalálhatod kedvencedet.

Az aktív zenélés mellett nagy szerepet kap a sportolás és a szórakozás is, sőt a pocakok sem maradnak üresen, hiszen egész napos étkezéssel várjuk a JÖVŐ ZENÉSZEIT.

Beiratkozom

Comicplay Gyermekszínház

Egy új metodikájú színtársulat, egy új forma, egy új iskola, ahol megismerkedünk az élet különböző helyzeteivel, és megtanuljuk számtalan módon kifejezni, eljátszani, megoldani és egy kis humort csempészni a témakörökbe.

Saját színpadunkon felépítjük saját történeteinket, amelyet együtt írunk a gyerekekkel, így saját forgatókönyvet hozunk létre, felépítünk egy saját látványvilágot,  minden irányban mozdítható díszletet, prózát, zenét, hang és fény effekteket, egyszóval mindent, ami ma offline történik, internet és kütyü nélkül. Élményben, sikerekben gazdag, szórakoztató közösségi színtér, ahol a gyermekek állnak a központban, jegyek és osztályzás nélkül. Egy olyan aktív kikapcsolódás, ami telefon nélkül történik.

Interaktív kis csoportos színházi foglalkozás 6 éves kortól.
 
Színészkedés, rendezés, kommunikáció, csapatmunka, forgatókönyvírás, saját ötletek megvalósítása,
fény, hang, díszlet és jelmezkészítés, minden, ami egy igazi színházban megtörténik.
 
Légy részese egy fantasztikus alkotó közösségnek saját szabadtéri színpadunkon minden nap délután!
 

Várunk új társulatunkban, ami egy alkotó és szórakoztató műhely, ahol valódi élményben lehet része minden gyermeknek, ahol fontos a tudásbázis, az empirikus tapasztalat, a reális tudás és a problémamegoldó készség fejlesztése.

Életképek a táborainkból a bejegyzés alján található:)

Helyszín a Budai Magánzeneiskola területe, a Comicplay saját színháza és tantermei.

Az iskola növendékei tandíjat kötelesek fizetni.

A tandíj félévkenként100.000,- Ft/ fő.

A tandíj tartalmaz minden költséget, minden kelléket, jelmezt díszletet, és egyéb felmerülő költségeket

A bemutatók után nyáron is folytatjuk alkotó foglalkozásunkat. Gyertek el nyári dráma táborunkba, ahol saját ötleteitek építjük be színdarabunkba.
Az alkotás, szórakozás és tanulás mellett hatalmas szerepet kap minden kedves résztvevő. A napközis tábor végén pedig bemutatjuk a színdarabot. 

A tábor minden nap reggel 9-től délután 16.30 ig tart. Várunk benneteket szeretettel.

Comicplay dráma tábor augusztus 22-26.

Jelentkezés a bmz honlapján keresztül, vagy emailben.

A tábor ára 60.000 Ft, mely minden költséget magába foglal.

Beiratkozom a COMICPLAY Budai Gyermek Színtársulatba

Csoportos foglakozások hétköznaponként délután nagyoknak 6-10 éves korig és 11-15 éves korig.

Csoportos foglalkozások a színpadon!

Óraszám hetente 1x 90 perc.

Az órák tematikái:

Csapatépítő

Miért a zene?

Nincs olyan ember, aki ne lenne fogékony a zenére, ne lenne ritmusérzéke, hallása, csak meg kell találni azt a módszert, ami egyénileg szükséges, és meg kell teremteni azt a légkört, amiben a zenei tehetség kibontakozhat. Soha nem késő elkezdeni a zenetanulást, de természetesen az elérendő cél, pontos meghatározása szükséges.

A Budai Magánzeneiskola speciális zenei módszere, a zene cégekre történő modellezése valamint különleges hangszerállománya bevonásával, professzionális színpadon, csapatépítőket tart a megrendelő cégek egyéni felkérése alapján, az adott cég felépítése, profilja, portfóliója valamint egyedi igényei alapján.

Miben segít a zenei tréning

A foglalkozás felépítése

A program lebonyolítása

A csapatépítő két órás blokkokból tevődik össze, melynek hosszát a megrendelő igényei alapján állítunk össze. Rendszeres megrendelés esetén egyedi opciókat kínálunk.

A program helyszíne a BMZ saját színpada, ahol a résztvevők profi körülmények között egy nagyszabású flow élménnyel is gazdagodnak.

A közös együttműködést egy kis ajándékkal gazdagítjuk.

A program trénerei a Budai Magánzeneiskola elismert tanárai.